
"Isten általunk akarja szebbé tenni a világot, jobbá tenni a földet, boldogabbá tenni az embereket." (Böjte Csaba)
Az alább ismertetett filmek szervesen kapcsolódnak az Egyház történelméhez. Hitelesen mutatnak be egy-egy korszakot vagy személyt, de nem dokumentumfilm szerűen, inkább élvezetesen, sokszor kalandosan.
Beilleszthetők a hittanórák anyagába is, de javasoljuk, hogy a hosszabbakat tanításon kívül, különóraként vagy egyfajta „filmklubként” vetítsük le a tanulóknak. Természetesen otthon, egyénileg is bárki megnézheti ezeket az alkotásokat.
A filmek megvásárolhatók a Stephanus Könyvesházban (1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.)
QUO VADIS?
A Sienkiewicz regényéből készült lengyel játékfilm az első
keresztények életébe enged bepillantást. Vinicius, az előkelő római katona beleszeret a gyönyörű fogvatartott királylányba Lygiába, s rabszolganőként akarja házába vinni. Nagybátyja, az éleseszű, élvhajhász Petronius támogatja tervét, de a lányt megmenti hű szolgája, az óriás Ursus s egy keresztény gyülekezet házába viszi. Vinicius azonban felkutja és el akarja rabolni, ám eközben megsérül. Lábadozása idején a keresztény házban Viniciust is megérintik Péter apostol szavai, Krisztus tanításai. Eközben a császár lakomáin tivornyázó vendégek ünneplik a művészi babérokra pályázó Nérót. Az őrült császár felgyújtatja Rómát, hogy a tűzvész lángjainál játszhassa el öntetszelgő színészi szerepét. Tanácsadói sugallatára a keresztény hit követőit teszi felelőssé a tűzvészért. Hatalmának megingását érezve mindennél szörnyűbb cirkuszi játékot rendez a népnek. Megindul a keresztények összefogása, Lygia is a cirkusz börtönébe kerül. A keresztényeket, anyákat és gyermekekeket , fiatalokat és öregeket vetenek az oroszlánok elé, s feszítenek keresztre. Lygiát egy bika hátára kötözve vetik az arénába, ahol Ursusnak kell megküzdenie a bikával...
Rendező: Jerzy Kawalerowicz
Nyelv: Magyar, lengyel
Műsoridő: 167 perc
Gyártás éve: 2001
HONFOGLALÁS
A magyarok hosszú útját bemutató filmben életre kelnek a legszebb
mítoszok - Emese álmától kezdődően a Csodaszarvas legendán át egészen a pusztaszeri meg- érkezésig.
A 9. század második felében a magyar törzsek a Dnyeper-vidéki Etelközben élnek. Az öreg Álmos vezér (Sinkovits Imre) fiára, Árpádra (Franco Nero) bízza, hogy biztonságos, új hazába, a Kárpát-medencébe vezesse népét. A legöregebb törzsfő felesége, Emese (Koncz Tekla) álmot lát: a turulmadár megtermékenyíti, s ágyékából ezüstfolyam indul. A besenyők kegyetlen támadása és apja történeteinek hatására Árpád már gyermekként készül szerepére, hogy népét új hazába vezesse. Árpád fia, Levente is szép szál legény már, amikor Árpád összehívja a hat másik vezért, és vérszerződéssel pecsételik meg szövetségüket. Levente az Al-Dunánál áldozza életét a bolgárokkal vívott harcban, hogy a főcsapat átkelését biztosítsa a Kárpátokon. A Vereckei-hágónál Álmos letekint az eljövendő hazára és meghal. Pusztaszeren népe pajzsára emeli Árpádot, aki Levente gyermekét, leendő uralkodóját mutatja fel nekik.
Rendezte: Koltay Gábor
Írta: Nemeskürty István
Nyelv: Magyar
Műsoridő: 107 perc
Gyártás éve: 2006
JULIANUS I-II.
1235-36-ban a domokos rendi szerzetes, Julianus barát emberfeletti
útra vállalkozott: megkeresni a honfoglaló ősök leszármazottait, és lakóhelyüket, Magna Hungariat. A felnőttkor küszöbére érkező férfiú tudatosan hiszi, minden magyarra szükség van, hogy az ország dolgait rendbe lehessen tenni. Meg kell találni az ősöket, meg kell őket téríteni, haza kell őket hívni, hogy a magyarok együtt legyenek, mert együtt erősebbek, nagyobb eséllyel képesek szembeszállni a bel- és külföldről egyaránt fenyegető veszedelemmel. A királytól kapott pénzen lovat és felszerelést vásárolnak, amellyel Konstantinápolyig, a Fekete-tengerig jutnak, majd a Kaszpi-tenger felé veszik útjukat. A négy védtelen szerzetes egy számukra idegen, rendkívüli veszélyeket rejtő világban nehezen igazodik el, de elszántságuk, mély hitük és meggyőződésük átsegíti őket az emberi-érzelmi holtpontokon…A film alapjául Kodolányi János Julianus barát című regénye szolgált.
Rendezte: Koltay Gábor
Írta: Kodolányi János
Főszereplő: Hirtling István
Nyelv: Magyar
Műsoridő: 165 perc
NAPFIVÉR, HOLDNŐVÉR
Pietro Bernardone gazdag itáliai kereskedő Assisiben, aki szép
feleségével és minden jóval elhalmozott fiával, Ferenccel él. Ferenc amolyan ifjú léhűtő módjára sokat iszik, és nem veti meg az asszonyokat sem. Barátaival együtt eléggé hírhedté válik az ott élő emberek között. Amikor háború tör ki Perugia és Assisi között Ferenc és barátai bevonulnak a hadseregbe, ahol nem sokkal később fogágba esnek. Egyedül Ferencnek sikerül megszöknie. Mire betegen hazatér, hatalmas változásokon megy keresztül. Elkezd örülni az élet apró dolgainak, a madarak csicsergésének és megveti azt az életet, amit korábban élt. Története akkor kezdődik el igazán, amikor egy alkalommal Krisztus személyesen szól hozzá. Otthagyja apját és elhatározza, hogy koldulásból élve, saját kezével fog templomot emelni Istennek… A film a ferences rend pápai jóváhagyásáig késéri nyomon Assisi Szent Ferenc és Szent Klára életét.
Rendező: Franco Zeffirelli
Főszereplők: Alec Guiness és Judi Bowker
Zene: Donovan
Nyelv: Magyar, angol
Gyártás éve: 1972
Műsoridő: 116 perc
A MISSZIÓ
A film a jezsuita missziók idején játszódik, amikor a misszionáriusok
a spanyol államtól függetlenül missziókat (redukciókat) alapítottak. Egy spanyol jezsuita pap, Gabriel atya (Jeremy Irons) történetét meséli el, aki 1767-ben elmegy a dél-amerikai őserdőbe, hogy missziót építsen egy guaraní indián közösségben.
Később csatlakozik hozzá egy megtért portugál zsoldos, Rodrigo Mendoza (Robert De Niro), aki a jezsuita missziót menedéknek tekinti, ahol megbocsátást nyerhet öccse meggyilkolásáért.
Mendoza és Gabriel megpróbálja megvédeni a közösséget a portugál kolóniák kegyetlenségeitől, amelyek megpróbálják rabszolgává tenni a guaranikat a madridi szerződés által garantált új hatalmuk segítségével. A missziót, mely egykor spanyol védelem alatt állt, átruházzák a portugálokra, miközben Vatikán (Altamirano, a pápai követ által képviselve) visszarendeli a jezsuitákat a vízesések feletti területekről.
Végül az egyesült spanyol és portugál erők megtámadják a missziót, és sok indiánt megönek az összes pappal együtt, mivel Gabrielt és Mendozát veszélyesnek ítélik. Mendoza, aki meghal, miközben guarani gyerekeket próbál megmenteni egy hídon, végül megkapja a megváltást, amit keresett.
Rendező: Roland Joffé
Főszereplők: Jeremy Irons, Robert de Niro
Zene: Ennio Morricone
Oscar-díj: Legjobb operatőr
Nyelv: Magyar, angol
Gyártás éve: 1986
Műsoridő: 126 perc
LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK!
A Néri Szent Fülöp életét feldolgozó családi film az 1500-as évek
Rómájában játszódik. Fülöp atya elhagyott gyermekeket nevel. Magához fogadja a kis tolvaj Cirifischiót, az éles eszű, melegszívű fiút. Amikor a pap a gyerekkel egy este koldulni indul, egy fiatal bíborossal találkoznak, aki durván és nagyképűen bánik velük. A bíboros kíséretében egy szép arcú fiatal apród is van, aki durván félrelöki őket, ezért Cirifischio bosszút esküszik. Árvagyerek társaival együtt egy kertben megtámadja az apródot, akiről kiderül, hogy igazából kislány, és Leonettaa neve...
Telnek az évek, s Leonetta és Cirifischio szép fiatal felnőttekké serdülnek. Éppen eljegyzésükre készülődnek, amikor az ördög egy seprűkötő asszony alakjában egy kocsmába küldi Cirifischiót, aki ott újból találkozik a bíborossal. A gazdag úr kötekedni kezd vele, mire a fiatalember leszúrja. Közben Fülöp atya az eljegyzési lakomára illusztris személyiségeket vonultatott fel: Loyolai Szent Ignác mellett Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János, Xavéri Szent Ferenc és Borromeo Szent Károly jött el vendégségbe. Éppen kezdődne a lakoma, mikor Cirifischio beesik az ajtón: megölte a bíborost, menekülnie kell....
Rendező: Luigi Magni
Főszereplő: Johnny Dorelli
Zene: Angelo Branduardi
Gyártás éve: 1983
Műsoridő: 112 perc
DON BOSCO – A SZERETET KÜLDETÉSE I-II.
A film bemutatja Bosco Szent Jánosnak - akit a világ Don Bosco
néven ismer -, a szalézi szerzetesrend megalapítójának fordulatokban bővelkedő, rendhagyó életét. Don Bosco - akit ellenségei többször próbáltak bántalmazni és művét tönkretenni - éjt nappallá téve dolgozott, hogy segítse, táplálja és tanítsa a nincstelen gyermekeket. Egész életét az árvák, csavargók, gyerekmunkások és fegyencek megsegítésére áldozta. A meghatóan szép és igaz történet Torino város nagy szentjének példáját mutatja be a világnak, mintegy élő felkiáltójelként, a szeretet nevelő erejéről.
Rendezte: Lodovico Gasparini
Főszereplő: Flavio Insinna
Gyártás éve: 1988
Műsoridő: 200 perc
BÍBOR ÉS FEKETE
J. P. Gallagher regénye és a belőle készült film a II. világháború idején
játszódik, Rómában. 1943-at írunk. A németek megszállják az Örök Várost.
A film fő alakja Hugh O’ Flaherty, ír bíboros, a Vatikán Kánonjogi Intézetének vezetője. Középkorú, magas, jó kiállású ember, bokszedzéseket vesz, szereti a társaságot, fogadásokra jár, amelyeknek központi alakja. Mindez azonban csak a látszat. Valójában Flaherty másokért élő főpásztor, az egyetemes irgalom szellemében cselekszik. Több mint négyezer üldözöttet rejteget, kolostorokban, magánházakban. Életmentő munkáját többen segítik: a szép özvegy, Francesca, két pap, Morrosini és Vittorio atyák, több apáca s a menekültek közül is néhányan. O’ Flaherty számára minden menekült egyforma, fajra és származásra való tekintet nélkül. Róma Gestapo-főnöke, Kappler ezredes azonban hamarosan rájön a főpap titkos tevékenységére, s üldözőbe veszi. A bíboros azonban nem hátrál meg…
Rendező: Jerry London
Író: David Butler
Főszereplő: Gregory Peck
Zene: Ennio Morricone
Gyártás éve: 1983
Műsoridő: 138 perc
TERÉZ ANYA – A SZEGÉNYEK SZOLGÁLÓJA I-II.
Fabrizio Costa filmje a különböző idősíkok váltogatásával
kisgyermekkorától kezdve mutatja be az albán származású Agnes Gonxha Bojanxhiu, vagy ahogy az egész világ ismeri és tiszteli, Kalkuttai Teréz anya életét, akit II. János Pál pápa 2003-ban boldoggá avatott.
A film hűségesen követi Teréz anya életrajzát. A loretói rend apácájaként konszolidált körülmények között élő, középosztálybeli leányokat tanít földrajzra egy jónevű kalkuttai gimnáziumban. Szereti a hivatását, tanítványai rajonganak érte, de őt egyre jobban nyomasztja az utcán magatehetetlenül heverő nyomorultak látványa, a szegénynegyedekben élők kilátástalan sorsa, akikben felfedezi a szenvedő Krisztus arcát. Lelkében vívódik, s felteszi a kérdést: „Miért vagyok más apáca?” Teréz anya számára az a legfontosabb, hogy teljesítse Krisztus akaratát, s egyre inkább megerősödik benne a hit, amelynek hatására döntő fordulat következik be az életében: „Jézus most valami mást kér tőlem, és én nem tudok nem hallgatni rá. Itt a helyem a szegények között. Jézus vezeti a kezem és én nem engedem el.”
Rendezte: Fabrizio Costa
Főszereplő: Olivia Hussey
Műsoridő: 177 perc